Crystal együttes rajongói oldala
Crystal együttes rajongói oldala
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 
 
 
 
Crystal Gregorian Cd
 
Chat
 
 
 
 
Lajtai Kati

Lajtai Kati a Crystal együttes gyönyörű hangú kiváló énekművésze: Szekszárdon született.1978.április-8-án.

 

Tanulmányait Az. I.Számú Garay János Általános Iskolában, (Szekszárdon) és a  Horváth Mihály Gimnázium, dráma tagozatán ( Szentesen) végezte.  Középiskolás tanulmányai után, kiváló eredménnyel végezte el a Kőbányai Könnyűzenei Szakiskola három éves, felsőfokú énekművészeti képzését. Ezek melett 2 évig gitározott. Hobbija:rajzolás,szobrászkodás,teniszezés
Kedvenc étele: paradicsomleves, rakottkrumpli
Kedvenc itala: Sangria
Amit szeret: közvetlenséget
Amit utál: rosszindulatúság
 

Lajtai Kati lemezre és színpadra termett, hogy minél többen lássák és hallják. Lényéből olyan valami árad, ami nagyon ritka mostanában: a harmónia. Tisztában van magával, a világgal, a céljaival, a lehetőségeivel és a korlátaival is. Nem akar többnek látszani, mint ami, a Crystal sikere sem csinált belőle dívát. Ma is ugyanannak a hétköznapi lánynak vallja magát, aki évekkel ezelőtt volt, ugyanakkor annál valami sokkal több is van benne, amit meg kell mutatni.

 

 
Indulás: 2006-08-01
 
 
 
Médiaszereplések

2022.11.10. Story Magazin címlapon: Kasza Tibor!

  A műsorváltozásért a www.crystalfan.gportal.hu oldal felelőséget nem vállal.

 

 

 

 

 
 

 
 
Lezárt szavazások
 
Tartalom

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM